2018. december 10., Judit napja
Legyen ez a kezdőlapom!  

A lengyel-pálca és annak használati lehetőségei

Talán nem érdemtelen - az inga után - a radiesztéza másik eszközéről, a pálcáról is pár szót ejtenünk. A leírás feltételezi, hogy az olvasó már áttanulmányozta az ingáról, a káros és a hasznos sugárzásokról leírtakat, valamint az is megállapításra került, hogy az olvasó rendelkezik-e legalább alapvető radiesztéziai képességgel.

Mivel a radiesztéták a pálcák különféle változatait használják, így azonnal adódik a kérdés: miért pont az ún. lengyel-pálcát választottam ki e cikk témájaként? Véleményem és tapasztalataim szerint ez az a pálcafajta, melynek hiteles használatát talán a legkönnyebb elsajátítani, emellett nagyságrendekkel gyorsabban juthatunk általa pontos eredményhez, mint bármely más pálca vagy inga használata során, és gyakorlatilag majdnem minden radiesztéziai mérés elvégezhető általa. Azaz adott esetben inga helyett is használhatjuk. Viszont hátránya is van: két teljesen különálló pálcára lesz szükségünk, ugyanis az ún. lengyel pálcát valójában egy pálca-pár képviseli.

Mint ahogyan az inga esetében is, itt is szükséges megemlítenem, hogy végeredményben bármelyik eszközt is használjuk (pálca, inga), minden esetben a radiesztéza a „vevő”, az érzékelő. A pálca vagy az inga csupán a jelző (a mutató) szerepét tölti be. Tehát minden esetben a radiesztéza radiológiai érzékenysége határozza meg a „produktumot”. Így a pálcával való konkrét mérések előtt is mindenkinek célszerű meggyőződnie (ha az inga esetében már megtette, akkor most természetesen szükségtelen) saját radiológiai érzékenységéről. Ezen érzékenységét célszerűen az ingánál leírtak szerint végezheti el, azaz készít egy „ideiglenes” ingát, pl. a gyűrűjéből és...

A lengyel-pálca saját kezű elkészítése

Természetesen vannak olyanok is, kik nem szeretnek bajlódni a pálcakészítés fortélyaival. Ők webáruházunkban akár azonnal meg is vásárolhatják a kész pálcákat.

A lengyel-pálca anyaga fém. Lehet acél (vas), bronz, esetleg sárgaréz. Pl. a vörösréz és az alumínium lágysága miatt alkalmatlan e célra. Egy pálca-pár elkészítéséhez 2x40 (80) cm hosszúságú, és 2,5 mm átmérőjű azonos minőségű hengeres (kör keresztmetszetű) anyagra van szükség. A leírt anyagot célszerűen egy olyan vasáru-boltban vásárolhatjuk meg, ahol láng-hegesztéshez használatos pálcákat is árusítanak. Egyetlen hegesztő-pálcára van szükség egy pálca-pár elkészítéséhez, ugyanis a hegesztő-pálcákat pontosan egyméteres rudakban árusítják, nekünk pedig csupán 80 cm-re lesz szükségünk. Kérjük meg az eladót, hogy vágjon le nekünk belőle két pontosan 40 cm-es darabot. Mivel mindössze egy csípőfogóra van szükség a daraboláshoz, egy vasáru-boltban ez nem okozhat problémát. Az így kapott pálcák végeit csiszolóvászon vagy kisméretű reszelő használatával csiszoljuk (reszeljük) kerekre, azaz tüntessük el a darabolás okozta élesedéseket, hogy a későbbiek folyamán ne okozhassanak sérülést.

A következő lépés annak a kimérése, hogy a pálcák pozitív, vagy esetleg negatív vége kerüljön-e a kezünkbe. A mérést célszerűen ingával -ingától (lehet ez egy ideiglenes, gyűrűből készült inga is) mérjük ki -kérdezzük meg.

A pálcák polaritását úgy mérhetjük ki a legegyszerűbben, hogy a nyugalomban lévő ingánkat (lehet ez egy ideiglenes, gyűrűből készült inga is) közelítsük a semleges (pl. fából készült asztallap) felületen elhelyezett pálcánk egyik végéhez. Kis idő elteltével ingánk vagy az óramutató járásával megegyező, vagy az ellentétes irányban kezd köröző mozgást végezni. Az óramutató járásával megegyező irányú köröző mozgás a pozitív, még az ellentétes irányú a negatív polaritású véget jelzi. Ha szeretünk kísérletezni, akkor próbáljuk meg a mérést a pálca közepén is! Itt az ingának teljes nyugalomban kell maradnia, mivel ez a pálca semleges pontja. Érdekes kísérlet lehet pl. az is, ha a mérést a pálca egyik végén kezdjük el, és ha már szabályosan köröz felette az inga, az ingát lassan mozgatva közelítjük meg a pálca másik végét. Ebben az esetben, ahogyan közelítünk a pálca közepe felé, úgy kezd egyre jobban nyugalomba kerülni az inga, majd a pálca közepét elhagyva az inga ismét körözésbe kezd, de immár az előzővel ellentétes irányban.

Miután mindkét pálcát bemértük, a megfelelő végeiken (amilyen polaritásra szüksége van a kezünknek) mérjünk be 10-10 cm-t, majd a 10 cm-es jelölésnél hajlítsuk meg őket derékszögben. Így alakítjuk ki a pálcák méretezésénél szükséges 1:3 arányt. A tulajdonképpeni mérőpálcák már el is készültek, akár mérhetnénk is velük.

De a pontos és hiteles mérések érdekében célszerű számukra ún. semlegesítő fogantyút felhelyezni. Ezeket a legegyszerűbben két kimerült filctollból készíthetjük el. Húzzuk ki a filctollból a feleslegessé vált rostanyagot az írófejjel együtt, és a pálcák 10 cm-es végeit dugjuk az így kapott hüvelyekbe. Mint tapasztalhatjuk könnyedén mozognak benne, tehát érzékeny és ujjainkkal nem befolyásolható pálcákat nyertünk.

A lengyel-pálcával megtett első lépések

Talán először a pálcákkal való biztos közlekedést szükséges elsajátítanunk. Fogjuk marokra pálcáinkat fogantyúiknál fogva, és emeljük vállszélességben kb. a köldökünk magasságáig úgy, hogy azok vége előre, de a vízszintestől kissé lefelé mutassanak, majd lassan induljunk el. Ha menet közben rakoncátlankodnának pálcáink, akkor csuklóból billentsük kezünket kissé előre. Így átkerül a súlypont a pálcák végére, és nyugalomba kerülnek. Majd, ha már visszanyerték egyensúlyukat, ismét megemelhetjük kissé őket. Minél jobban közelítünk a vízszinteshez pálcáinkkal, annál érzékenyebbé válnak. Közlekedés közben igyekezzünk megtartani az alaphelyzetet, ami a vállszélességben és köldökmagasságban megtartott vízszintes, és egyúttal párhuzamos pálcákat jelenti. Ha úgy találjuk, hogy a közlekedés már kielégítően megy, akkor áttérhetünk a gyakorlati mérésekre.

Ne feledjük el, hogy a lengyel-pálcával való mérések esetében az antenna minden esetben (mivel mindkét kezünk foglalt) a saját testünk. Vagy rajta állunk a mérendő helyen, vagy testünkkel közelítünk hozzá, de minden esetben mi vagyunk az antenna. Méréseink elkezdése előtt - itt is akár csak az ingánál - célszerű „megbeszélnünk" az „igen" és a „nem" válaszok értelmezését. Hallgatólagosan a párhuzamostól befelé (a pálcák kereszteződnek) való eltérés az „igen" (talált) választ, még a párhuzamostól kifelé való eltérés a „nem" (esetleg valamikor itt volt) választ jelenti. Tehát célszerű nekünk is ezek szerint kialakítanunk értelmezésünket. Nagyon lényeges, hogy a pálcákkal csak mozgás közben végezhetünk méréseket, tehát a pálcával álltó helyzetben mérni nem lehet!

Első alkalommal sugárzásának intenzitása, valamint nyomvonalának aránylag könnyű lekövethetősége miatt, egy belső téri vízér felkutatása és bemérése legyen a feladatunk. Célszerű egy sarokból kiindulva a helyiség valamelyik falával párhuzamosan haladnunk. Tehát vegyük fel az alaphelyzetet, majd „beszéljük” meg pálcáinkkal, hogy most kizárólag csak vízeret keresünk és talpunk lesz az antenna. Lassan, apró léptekkel, pálcáinkat figyelve induljunk el az eltervezett útvonalon. 3-4 apró lépés megtétele után pálcáinkat figyelve hátráljunk vissza kiindulási helyünkre, és induljunk el ismét. Erre a műveletre azért van szükség, mivel a pálcákkal álló helyzetben nem lehet mérni, és így az is elképzelhető, hogy pont vízér fölött tartózkodva indultunk el, az észlelési idő rövidsége miatt nem érzékelve annak sugárzását. Valamint szükséges egy bizonyos „ráérzési” idő is a „kontaktus” felvételéig. Tapasztalataim szerint ezért nagyon is szükség van erre a sokak által feleslegesnek tartott „üresjáratra”.

Ha egy vízér sugárzási zónája közelébe érünk, pálcáink elhagyva az eddigi párhuzamos helyzetüket, végeikkel közelíteni kezdenek egymáshoz, majd ahogyan tovább haladunk, a vízér erősödő sugárzásának hatására kereszteződnek, illetve nagyon erős sugárzás esetén azon túl is csapódhatnak. Ahogyan távolodunk a vízér folyásának középpontjától (a legerősebb sugárzástól), pálcáink híven követik a sugárzás intenzitásának mértékét (közelítik a párhuzamos állapotot), majd ahogyan kilépünk hatóköréből, ismét felveszik eredeti párhuzamos helyzetüket.

Gyakorlati tanácsok a lengyel-pálca használatához

Előfordulhat olyan eset, amikor mérésünk közben nem keresztezzük a vízér nyomvonalát, hanem éppen azon belül, azzal azonos irányban haladunk folyamatosan. Ezt azonnal fel lehet ismerni, mivel pálcáink folyamatosan erős sugárzást jeleznek több méteren keresztül. Ilyenkor célszerű az eddigi haladási irányunkra merőlegesen elindulni. Pár lépés után tapasztalhatjuk, hogy előzőleg valóban a vízér „medrében”, annak „partjaival” párhuzamosan haladtunk.

Előfordulhat olyan eset, hogy mérésünk során azt tapasztaljuk, hogy az általunk kimért vízér nyomvonala váratlanul kiszélesedik, a vízér maga pedig egyszer csak véget ér. Mivel tudjuk, hogy ez nem lehetséges, valószínűleg csak arról lehet szó, hogy a vízér közel 180 fokban eltér (visszafordul) eredeti irányától és mi pont ezt a visszaforduló (dupla) ágat mértük.

A Hartmann és a Curry hálók bemérésénél két módszert is használhatunk. Az egyszerűbb és a gyorsabb megoldás az, ha csak a csomópontokat mérjük ki. A csomópontok helyének ismeretében már akár gondolatban, akár krétával, akár papírcsíkkal vagy akár fonállal is összeköthetjük azokat, ha „látni” is szeretnénk a hálók szerkezetét. De választhatjuk a teljes háló kimérését is tudva, hogy így lassabban érünk célba. Bármelyik verziót is alkalmazzuk, a hálók bemérése során sokat segíthet egy iránytű használata.

Nem árt tudnunk, hogy a különféle (az emberi szervezetre) hasznos sugárzások (pozitív, harmonizáló, gyógyító, fájdalomcsillapító, stb.) felületei szabálytalan folt alakúak (kivéve a manipuláltakét lásd www.osero.hu). Így azok bármekkora méretű és alakú kiterjedéssel rendelkezhetnek. Tehát sem alakjukban, sem méretükben semmiféle logikus rendszert nem követnek.

Jó ha tudjuk, hogy e méréseket lengyel-pálcával végezve, nagyságrendekkel gyorsabban végezhetjük el munkánkat, mintsem azt ingával végeznénk el.

Uhrin Ferenc György