2018. október 22., Előd napja
Legyen ez a kezdőlapom!  

Karácsonyi ének

(Charles Dickens nyomán írta Gyulai Zsuzsanna – megjelent a Grafodidakt Magazin 2005. évi karácsonyi számában)

Karácsonyi ének


Csalhatatlanul megjött a tél. A hatalmas pelyhekben hulló hó arra csábít, hogy sétálva tegyem meg az utat az Andrássy úton a Grafodidaktig. Csodálkozva nézem, hogy a karácsonyi csillagfűzéreket már felszerelték a lámpákra. Hamarosan kopogtat az év számomra legkedvesebb ünnepe, a Karácsony. Azonnal meg is fogadom magamban, hogy az idén jó időben nekilátok a személyreszóló jókívánságok megírásához, hiszen a képeslapok már napok óta fiókomban lapulnak. Sajnos az évek múlásával ismerőseim körében emelkedik azok száma is, akiknek már csak lélekben kívánhatok békés ünnepet.

Mikor is volt, amikor az emberek először képeslapokon fejezték ki jókívánságaikat egymásnak? 1840-ben kezdődött, de majd 20 év kellett ahhoz, Charles Goodal és Fia a Viktoriánus korban mintegy üzletként foglalkozzék a képeslapokkal – a „látogató kártyákkal” ahogy akkoriban nevezték ezeket a mainál jóval kisebb méretű személyes kártyácskákat.

Gondolataim rég elmúlt karácsonyokat idéznek fel néhány pillanatra, majd egyszer csak visszatérően kavarog fejemben egy rövidke mondat:

„A karácsony badarság…”

Hát persze! Ebenezer Scrooge metsző szavai ezek Charles Dickens : Karácsonyi ének című elbeszéléséből. De rég is volt, mikor először olvastam ezt a bájos történetet!!!

Hamarosan grafológus barátaim körében leszek – gondoltam – mi lenne, ha eljátszanánk egy kicsit a régmúlt időkre emlékezve? Grafológusként például felidézhetnénk akár Scrooge alakját, írását is - miért is ne? – hiszen ’Scrooge  /ejtsd_ Szkrúdzs/ - neve „jó pénz” volt, akárhová kegyeskedett is leírni.

Üzlete fölött az évek múlásával is ez volt olvasható „Scrooge és Marley”, holott társa már halott volt. Írnoka – Bob Cratchit igen szegényen éldegélt, s bizony nehéz volt a mindennapi küzdelem Pici Timmel, a nyomorék gyermekkel. Scrooge ezt sosem vette figyelembe.
Nézzük csak, milyen lehetne az aláírása Dickens nyomán? ’Hét bőrt tudott lenyúzni mindenkiről! Zaklató, szipolyozó, zsugori, markoló, kaparintó, kapzsi vén bűnös volt.”
Nézzük csak ezt a szálkás vénembert, ahogy ráerőszakolja akaratát másokra, a bekebelekző b-betűt, az egoistát, a szurkáló, ám mégis oly magábazárkózó, pesszimista aláírást, amiből szinte kinyúlik a hatalmas ’pénzeszsák’.
’A karácsony badarság!’ – mondja Scrooge Frednek, unkaöccsének, aki ünnepi vacsorára invitálja őt.  ’Karácsonykor az ember rájön, hogy egy évvel megint öregebb lett, de egy órával sem gazdagabb.’
Az öreg kopogtatón egyszer csak megjelenik Marley arca. Scrooge észreveszi azt is, hogy Marley meg van láncolva. ’Azt a láncot hordom, amit magam kovácsoltam életemben. Én csináltam szemről szemre, méterről méterre, szabad akaratomból öveztem magamra’ – susogta Marley szelleme,  s megígéri egykori társának, hogy hamarosan látogatókat kap, három szellemet, akik segítségével ő is megtudja, milyen hosszú az az erős lánc, amit ő visel maga körül.
Elsőnek az „Elmúlt karácsonyok szelleme” érkezett. Scrooge elmúlt karácsonyaié.  Ahogy gondolatban erőszakkal tovaszállnak együtt, felötlött a gyermekkor, a kisváros, ahol nevelkedett, a játszótársak, Ali Baba, Robinson Crusoe és Péntek. Látta a kedves papagájt és kishúgát, Fannyt, aki „édes kedves bátyámnak” szólította mindig.
Ha most rápillantasz az aláírásra, bizonyos lehetsz benne, hogy a Múlt szelleme volt vele, amikor papírra vetette „Scrooge”
Mélységes fájdalmat érzett, hogy az este elzavarta a karácsonyi dalt éneklő kisfiút ablaka alól anélkül, hogy adott volna neki valamit. Az Elmúlt Karácsony Szelleme figyelmeztette őt, hogy Fred, akit oly gorombán visszautasított kedvenc elhalt húga Fanny egyetlen gyermeke. Scrooge. Fájdalma csak tovább fokozódott, amikor elmúlt szerelmét is megpillantotta, majd végigélte üzlettársa haldoklását e különös múltbéli „utazáson” .
De tudta – új szellem érkezik hamarosan – „Ennek a Karácsonynak a szelleme”. Várt…várt…és semmi nem történt. El volt készülve mindenre, de nem volt elkészülve a semmire. Felkelt, odacsoszogott az ajtóhoz, ami alatt halvány fény szűrődött ki . nem tudta, ébren van-e, vagy álmodik. Belépett – tulajdon szobája volt, „falai és mennyezete tele voltak aggatva örökzölddel, fényes, sugárzó bogyók csillogtak mindenfelé. A magyal, a fagyöngy, a borostyán csipkés levelei visszaverték a fényt, tűz bömbölt a kandallóban. A padlón trónushoz hasonló formában volt felhalmozva a pulyka, liba, vadhús, szilvás puding.” Ekkor pillantotta meg Scrooge „Ennek a Karácsonynak a szellemét” – s kérlelni kezdte: tegnap erővel vittek engem, most kérlek – vezess!
Útjukon derű áradt szét, s a harangozó az embereket a templomba szólította. Özönlött a nép mindenfelől. Tálakat, edényeket vittek. A Szellem megemelte a fedőket, s fáklyájából csepegtetett egy-egy csöppet a tálakba. „Minden szívesen adott vacsorához” – súgta Scrooge meglepetése láttán. A Cratchit házban – ahová most bepillantottak – nagy volt az izgalom. Bob - a papa (Scrooge írnoka) késlekedett, de felettébb nagy volt az öröm, mikor Pici Timmel a nyakában megérkezett. Sose mulasztotta volna el, hogy a nyomorék kisfiút elvigye a templomba, különösen ilyen ünnepkor. Scrooge szíve elszorult, és valami szeretetfélét érzett, amikor Pici Time apró mankójával a helyére sietett. Olyan békés és vidám estet töltött  a család együtt, hogy Scrooge vágyakozása egyre csak fokozódott. S legyen is bármilyen fukar és goromba – a család az ő egészségére is koccintott a vacsora végeztével. 
Később szorongva kérdezte a Szellemet, életben marad-e Pici Tim?  Válaszul az egy alárvult kis mankóra mutatott.

A változás szinte tapintható Scrooge lelkében. Nézd csak, hogy megkeményedett a látottak hatására? Már nemcsak önmagával törődik, eszébe jutnak a mindennapok. Még az is eszébe jut, hogy abból a pénzeszsákból másoknak is lehetne juttatni – a rászorulóknak. Meg-megbicsaklik a gondolat, de azért tovább halad, s talán körvonalazódik egy másfajta viselkedés! Bár „fáj” még az elválás a vagyonkától, de már nem oly mértékben röghöz kötött.

Tovalibbentek, s Scrooge ámulattal hallgatta, amint a szegény sorsú bányászok, a tengeren hánykolódó matrózok mind karácsonyi dallamokat dúdoltak, s reményeik közben hazafelé szálltak. Aztán Fred unokaöccs háza került látószögükbe. „Hiába mondja, hogy a karácsony badarság! – azért bizonyára jobb véleménnyel van róla!” hallotta Scrooge Fred hangját. De nagy volt a döbbenete, amikor a család igen-nem játékában Az unokaöccs „állatként” gondolt rá, s amikor végül a gyerekek kacagva szótagolták nevét, mélységes fájdalom lett úrrá rajta. De a végén mégiscsak kellemes ünnepet kívánva gondolt rá a család.
 A séta végén a Szellem két szörnyűséges gyermeket húzott elő a köpenye alól. A leány a Szükség volt, a fiúcska pedig a Tudatlanság, homlokára írva : Pusztulás. Óvakodj tőlük – mondta „Ennek a Karácsonynak szelleme”  - s az óra éppen éjfélt ütött amikor láthatatlan lett.
„Jövendő Karácsonyok Szelleme” volt utolsó látogatója, akit már nagyon várt. A fösvénység, irgalmatlanság és kapzsiság olyan jövőhöz juttathatták volna, hogy még holtában is csak a megmaradt értékeit húzták volna ki alóla, s vele Scrooge-al senki nem törődött volna. Menthetetlenül közeledtek a temető felé. Scrooge reszketett, hogy megpillantja annak a nyomorultnak a képét és fejfáját, akit a kifosztott halottas ágyon látott. Bizony ő volt ott Ebenezer Scrooge. Olyan dolgok ezek, amelyek meglesznek, vagy csak meglehetnek? – kérdezte a szellemet fogvacogva.
„Az ember útja előre megmutat egy bizonyos véget, ahová vezetnie kell, ha le nem térnek róla? Jó Szellem – jelentsd ki nekem, hogy megváltoztathatom ezeket az árnyakat, amiket mutattál, ha más életet kezdek. Meg fogom ünnepelni a karácsonyt szívemben, és egész esztendőben ünnepelni akarok. Élni akarok a Múltban,a Jelenben és a Jövőben. Versengjen bennem ennek a háromnak a szelleme.”  - a szellem zsugorodni kezdett, összelapult és az ágy oszlopának fogyott. Reggel Karácsonyra virradt. Boldog Karácsonyt az egész világnak! – kiáltotta vidáman Scrooge és felvéve legszebb ruháját, a baromfikereskedésben megrendelte a legnagyobb pulykát és unokaöccse házába küldette. A templomba sietve megsimogatta a gyerekek fejét, és olyan öröm járta át a lelkét, amilyet tán sosem érzett még.
Fred és családja őszinte örömmel látták vendégül, amint meglepetésük alábbhagyott a különös vendég láttán.
Másnap felemelte Bob Cratchit fizetését, és ígéretet tett arra, hogy gondoskodik a családról. Pici Timnek valóságos pótapja vált belőle.
Aláírása talán így nézhetett már ki:

Többé nem találkozott szellemekkel de nála szebben senki nem tudta ünnepelni a karácsonyt.

Ahogy gondolatban elképzelem aláírását, örömmel töltenek el a felfelé ívelő betűk, a kisebb kezdőbetűk. Igen más embert látunk most. A pénzeszsák is kiürülőben van, a szúrós vonalak lágyabbak lettek. A kezdetleges girlandok mintha ölelésre tárnák a karokat. Emelkedik a sorirány, a hatalmas szögletes kezdőbetűk is megváltoztak. Így már jobb!

Lassan észreveszem, hogy a Bajza utca sarkán járok már. Alig várom, hogy beléphessek a barátságos terembe. Elhatározom, hogy ma este elkezdem megírni a jókívánságokat és grafológus társaimat is erre bíztatom majd. Jó érzés szeretettel gondolni valakire, s a postaládánkba érkezett képeslapok száma beszédesen szól majd arról, ugyan melyik karácsonyi szelleme üzenete lengedezhet házunk körül?
Az ünnepek alatt vedd le polcodról ezt a kis könyvet, lapozgasd újra. Érdemes! …és ha a képeslapok írásához fogsz, üzeneted formája szavak nélkül is mondja el másoknak – grafológus vagy. Boldog Karácsonyt kedves Grafológusok!

Gyulai Zsuzsanna
okleveles grafológus

Irodalom: Charles Dickens: Karácsonyi ének
Érdemes még tanulmányozni: http://www.victoriana.com