2018. október 22., Előd napja
Legyen ez a kezdőlapom!  

Kézjegyünk mi magunk vagyunk

 Ülünk a számítógép előtt. Írunk, szerkesztünk, rajzolunk. Egy egérmozdulattal változtathatjuk negatív gondolatainkat pozitívvá, vagy fordítva. Ez a lehetőség már szinte magától értetődő. Igaz, a pénzügyi világban egyre jobban helyet követel magának az elektronikus szignó, de ez vélhetően soha nem fogja pótolni saját kezű aláírásunkat. A grafológia világában neves szakemberek fáradoznak azon, hogy az elektronikus aláírások hitelessége számítógépes grafológiai módszerrel is kétséget kizáróan igazolható legyen. Magán és hivatalos leveleinket abban az esetben is kézírásos aláírásunkkal koronázzuk, ha maga a levél számítógéppel készült. Ezen általánosan elfogadott gesztussal egyrészt hozzáállásunkat fejezzük ki levelünk címezettjéhez, másrészt igazoljuk, hogy a leírtak valóban tőlünk származnak.

A grafológus természetesen nem egyetlen aláírásból ítéli meg az embert. A kézírásos szöveg és ezzel együtt az aláírás vizsgálata alapján készülhet csak el egy teljes személyiségkép. A folyamatos írásból az író gondolkodásmódjáról sokkal többet megtudunk, de a mondanivalónk végére elhelyezett aláírásunkkal minőségi bizonyítványunkat állítjuk ki. Jól tudjuk, „színház az egész világ” s aláírásunkkal megmutatjuk a világnak azt a vágyképet is, mely önmagunkról bennünk él. Ha rápillantunk egy aláírásra, nagy valószínűséggel ez nem cél nélküli nézegetés, hanem szeretnénk tudni, ki az aláíró. Pozitív vagy negatív hatást kelt bennünk, ha az aláírás jól olvasható, vagy teljesen olvashatatlan. Lehet stilizált, cirkalmas, erőszakosnak tűnő, aprócska, művészies, az iskolai formákat követő és még megszámlálhatatlan féle. Nyomot hagy kézjegyünkön, ha azok közé tartozunk, akik naponta sokszor írják le nevüket, de az is, ha csak elvétve kell ezt megtennünk. De még utóbbi esetben is igyekszünk azonos módon formálni betűinket, hogy aláírásunkkal valóban azonosíthatók legyünk. (Próbálja ki kedves olvasó, minden igyekezete ellenére sem fogja tudni kétszer teljesen azonos módon leírni aláírását. Ha nagyítóval megvizsgálja a produktumot, biztosan látni fog apróbb eltéréseket a vonal vezetésében.)

E kis írásnak nem célja, hogy teljes értékű grafológiai fejtegetésbe bocsátkozzon, csupán néhány alapvető jellegzetességgel szeretném Önt megismertetni. Gondolja csak el, ha olvasható aláírással találkozik, egyfajta jóleső érzéssel nyugtázza, hogy biztos abban, kitől érkeztek a sorok, míg az olvashatatlanság kétséget hagy az írót illetően. Az is felmerülhet, - olyan, mintha álarcba bújt volna a küldő, vagy keresztrejtvényt fejtenénk. Önre bízom a döntést – melyik vált ki kellemesebb hatást? Nézegessük csak tovább. Az aláírás számára rendelkezésre álló helyből mennyit használ fel az író? Teljesen megtölti ezt a teret vagy éppen szerényen meghúzódik? Úgy érezzük-e, hogy szinte ránk dől az aláírás, mintha mi magunk csak égbeszökő toronyházak alatt mákszemként szaladgáló aprócska alakok lennénk? Vagy esetleg éppen az apró aláírás miatt van furcsa érzésünk?

Némi segítséget nyújthat a képzeletnek, ha visszaemlékszünk iskoláskori füzeteinkre. Itt 3 egyenlő részre voltak osztva a vonalak, melyekből a középső volt a „vezér”. Ide írtuk az ’a’ betűt, az ’o’-t stb…. itt kezdtük írni az ’l’, a ’b’ és minden olyan betűt is, amelyek a felső részben folytatódtak. De volt olyan is, melynél a középrészről az alsó rész felé vezettük a tollat, mint pl. a ’g’. A grafológia az írást ezért nevezi 3 zónásnak, s munkánk során mindhárom részben található írásnyomot alaposan szemügyre vesszük, mert minden jel árulkodik valamiről. Ám mindezeket a jeleket csakis gondos vizsgálat, egymáshoz viszonyított mérlegelés alapján értékeljük. A középső zóna, mint vezér – egyszerűen fogalmazva énünkről, mindennapjainkról szól. A felső zóna szellemi törekvéseink hordozója, az alsó pedig ösztöneinkre utal. Megragadja figyelmünket, ha már első ránézésre valamelyik zóna hangsúlyos jeleket mutat. Próbálja meg kedves olvasó Ön is lelki szemeivel e három zónába elhelyezni saját aláírását. A „vezér” mértékének, a normának 3 millimétert képzeljen el. Anélkül, hogy grafológus lenne, látni fogja, hogy kiemelkedik-e valamelyik irányba az ön kézjegye. Meg is fogalmazhatja saját számára a kérdést, szinte lábujjhegyre állva nyújtózkodik a tudás, a felső-szellemi szféra felé, vagy alulról, az ösztönszférából építkezik-e Ön? Az ember álló helyzetében általában nem dülöngél balra vagy jobbra. Ha igen, ennek biztosan nem pozitív oka van. Írásunkra is elmondhatjuk, normál keretek között a betű gerince hasonlítható az emberéhez, egyenesen áll. Ha ettől eltér, a betű eldől akár jobbra, akár balra, ennek is ezer oka lehetséges. Írásom keretei csak egy kis kedvcsinálásra adnak módot a betűfejtés tudományához. Ezért hát itt arra hívom fel figyelmét, hogy a balra dőlést egyrészt a múltba való visszatekintgetésként, másrészt anyai örökségünkhöz való viszonyunkként foghatjuk fel, míg a jobbra dőlés, (a magyar nyelvben az írás természetes haladási iránya,) a jövő felé való haladásunkat, apai örökségünket jelzi. Természetesen mindez az összes többi jellel együtt értelmezendő. A horizontális és vertikális szempillantás után harmadik vizsgálódó dimenziónk az idő. Lassan, vagy gyorsan írta-e a papírra aláírását a bennünket megszólító? Ha kapkodva, gyorsan, szinte odafirkantotta, bizonyára Ön is észreveszi, hogy a betűk nem szépen megformáltak, hanem egyszerűsített, akár összevont, vagy elmaradó formákat is tartalmaznak, szemben a lassabban keletkezett aláírással. Óvatosan kell bánni az értékítélettel, hiszen más jegyekkel együtt ezek az egyszerűsítések például az író kreativitására is utalhatnak. A kontroll jele az ékezetek helye, azok formája, hosszúsága. Kiteszi-e egyáltalán az író ezeket, oda teszi-e ahol azoknak valóban a helyük van, vagy ékezetei talán előresietnek? Családi nevünk és keresztnevünk együttesen jelent bennünket. Belátható, hogy a büszkén, örömmel viselt nevet szívesen írjuk le, esetleg a nyomaték kedvéért még ellátjuk különböző „díszekkel, alá és áthúzásokkal” – ezeket a grafológia paráfnak nevezi, s külön értékeli. Ha belekezdünk egy feladatba, a teljesítés energiát igényel a részünkről. Aláírásunkat is tekinthetjük egyfajta feladatmegoldásnak. Azonos-e az energiafelhasználás a feladat ellátásának kezdetétől a végéig, vagy elfáradunk? Szavaink, betűink kezdő és végvonalai elárulnak minket. A felfelé ívelő sor optimizmusunkról, a lefelé tendáló fáradásunkról, olykor depressziónkról is tanúbizonyságot adhat. Különösen érdekes az egyes betűk szimbólumainak figyelembevétele, de erre itt sajnos nem tudok kitérni. A betű valamilyen formát ölt a papíron. Magasodhat lándzsaszerűen, szúrós, szöges formákat mutathat. Kígyószerűen, laposan, fonalas formákkal tekeredhet a sorok között. Emlékeztethet bennünket egy kellemesebb, virágfüzér-szerű látványra, mint pl. az ’u’ betű, de mintegy sátort borítva az alapvonalra, árkádszerűen el is zárhatja az utat, pl. az ’n’ betű. Befogadást, vagy elzárást jeleznek e formák?

A grafológiai elemzéskor kérdezünk. Mindig és rengeteget. Az alapkérdés mindig az, hogy mennyiben tér el az író a tanult formától? Ilyenkor mindig egy általános iskolai első osztályos írásfüzet lapjait képzeljük magunk elé, az ott megtanult formához viszonyítunk. De a grafológia segít a miértekre is megkapni a választ. Ez azonban hosszú évekig tartó tanulás, objektív értékelés gyümölcse lehet csak. A betűk átalakulása, esetleges elnyomorodása, az azokban megjelenő plusz vonalak, de a hiányzók ugyanúgy mind-mind valami miatt történnek. E 3 dimenziós vizsgálódás mentén szinte bepillanthatunk az író lelkébe és ez rendkívüli "hatalommal" de ezzel együtt rendkívüli felelősséggel is felruház bennünket

Egyetlen pillanatra sem szabad elfeledkezni arról, hogy a kézírás mögött, - legyen ez pusztán egy aláírás – emberi sorsok rejtőznek a maguk örömeivel, bánataival, rejtett dimenzióival. S ahogyan egy embert nem ítélhetünk meg például kizárólag a szeme színéről, ugyanúgy nem alkothatunk ítéletet pusztán néhány írásjeléből sem.

Ha sikerült felkeltenem az Önben is szunnyadó érdeklődést a grafológia iránt, bővebb példákat is talál ugyanitt a Grafológia-rovatban. Fordulhat hozzám, szívesen segítem abban, hogy ismereteit a megfelelő helyen és formában bővíthesse.

Most egy kis „játékra” hívom most Önt. Ha eddig nem tette volna, most kanyarítson egy aláírást egy darab papírra. Tartsa kartávolságnyira, szemlélgesse, hagyja, hogy hasson Önre. Ha az itt olvasottak alapján megfogalmazódnak Önben kérdések, tegye fel azokat bátran Önmagának. Ha jól fogalmazza meg a kérdést, némi gondolkodás után a miértekre is megtalálhatja a választ, hiszen Önnél jobban senki nem ismeri Önt ugye kedves olvasóm?

Budapest, 2002. március 23.

Gyulai Zsuzsanna