2018. december 10., Judit napja
Legyen ez a kezdőlapom!  

Harmadik lecke

A mágus szemléli ugyan a világ keletkezését és elmúlását, de lelke a fény birodalmában lakozik

A díszlet változik, de a látó ugyanaz marad

Tested az a hely, amit emlékeid otthonnak mondanak

Merlin általában szívesen kivonult a halandók látómezejéből, de egy-egy késő nyári estén olykor fél lábon ácsorogva találták a szántóföld szélén. Kíváncsi parasztok jöttek oda hozzá, de Merlin szoborként állt ott, hangot sem adott, a jelenlétüket sem vette tudomásul.
Ilyenkor Artúrnak úgy tűnt, a mestere vén darumadárhoz hasonló, amely a lápban ácsorogva halra vár. Egy nap, miután Merlin több órán keresztül bámult a tavacskába, a fiú nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megkérdezte, mit nézett.
- Nem tudom megmondani! - válaszolta Merlin. - Észrevettem egy szitakötőt és meg akartam nézni közelebbről. Úgy repült át az ösvény fölött, mint egy röppenő álom, de később már nem tudtam volna megmondani, hogy én álmodom-e a szitakötőről, vagy az álmodik rólam.
- Hát nem nyilvánvaló a válasz? - kérdezte Artúr.
Merlin keményen a fiú fejére koppantott.
- Azt hiszed, az álmaid itt vannak: bent. De én mindenütt megtalálom magamat, tehát ki tudhatja, melyik részem álmodik egy másik részemről?

A LECKE MEGÉRTÉSE

A bennünk élő mágust tanúnak is nevezhetnénk. A tanú feladata nem az, hogy beavatkozzék a változó világ dolgaiba, hanem nézi és megérteni. A tanú sosem pihen, mindig ébren van, akkor is ha álmodsz vagy akár álom nélkül alszol. Ezért nem a te szemed segítségével kell látnia, s ez bizony egészen különlegesen hangzik.
Nem a szem a látás nélkülözhetetlen szerve?
Mindaz, amit a viszonylagos világban látunk, hallunk, vagy érintünk, alapvetően energiából és közlésből áll. Minden egyes atom felbontható ezekre az összetevőkre. Ősi állapotukban ezek az alkotórészek formátlanok. Egy köteg energia, kis füstfelhőhöz hasonlóan, kaotikus sebességgel szállhat el, a közlés véletlenszerűen apró darabkákra hullhat szét. Ezért másik erőre van szükség ahhoz, hogy létrehozza a világ csodálatos életét. Az értelem a világegyetem kötőanyaga.
A mágus számára ez nem puszta elméleti fogalom, mert saját belső látásával látja, hogy ő maga az értelem. A halandók zavarba jönnek az ilyen kijelentés hallatán, mert ez nem az értelemtől származik. Tudnak dolgokat, de nem szoktak hozzá magához a Tudáshoz.
- A legragyogóbb halandó sem jobb, mint a legnagyobb bolond, amint mindketten aludni térek. - mondta Merlin.
- Ugyanazokat a félelmetes rémálmokat álmodják és aggódnak a halál miatt. A félelem velünk született, és a gyönyörűség egyetlen pillanatát sem vagyunk képesek az elmúlás miatti aggodalom nélkül élvezni.
A mágus tudása még alvás közben is jelenvaló marad. A mágus számára az éber, mindig tudatos, mindent tudó, egyetemes értelem nem csupán valami távoli alkotó erő. Benne él minden atomban. Szem a szem mögött, fül a fül mögött, értelem az értelem mögött.
A mágusnak nem kell nyitott szemmel ébren lennie ahhoz, hogy lásson. A látás - a szó legszélesebb értelmében - akár álmodás vagy alvás közben is történhet, hiszen látni annyit jelent, mint ébernek lenni az egyetemes értelem számára. Amikor a tanú tökéletesen jelen van, mindent megért.
A mágus tudása tiszta forrás, és nem külső tényekben bízik. Közvetlenül a forrásból meríti az élet vizét. Függetlenül attól, hogy milyen hogy milyen változások történnek a világegyetemben, a mágus tudása nem változhat: a díszlet jön és megy, de a látó ugyanaz marad. Mielőtt találkozunk a bennünk élő mágussal, ahhoz, hogy bármit is tudhassunk, az érzékelésünket és az értelmünket kell igénybe vennünk. A mi tudásunk tanult magatartás, amelyet emlékezetünkben raktározunk és érdeklődésünk szerint csoportosítunk, s ebből következően sajátosan válogat. A mágus tudása veleszületett.
Egy alkalommal Artúrban megfagyott a vér a félelemtől, amikor Merlin egy hatalmas mészároskéssel őrülten hadonászva futkosott.
- Mit csinálsz? - kérdezte a fiú reszketve.
- Gondolkodom - válaszolt Merlin. - Te nem így gondolkodsz?
- Nem - válaszolta Artúr.
Merlin hirtelen megállt. - Nos akkor valószínűleg tévedtem. Az volt a benyomásom, hogy a halandók késként használják az értelmüket, vagdalnak és darabolnak. Kipróbáltam, milyen érzés. Ami azt illeti nagy adag erőszak rejlik abban, amit ti, halandók ésszerűségek mondotok.
A mágus szeme olyan, akár a lencse, ami minden képet összegyűjt és torzítás nélkül továbbít. Enne a fajta tudatosságnak előnye, hogy egyesít, míg a racionális gondolkodás mindig szétválaszt. A racionális értelem a világban "kint" levő tárgyakat időben és térben nézni, a mágus viszont mindent önmaga részeként lát. Ahelyett, hogy "ott kint" és "itt bent" besorolásokban gondolkodna, csak a szüntelen folyamatot érzékeli.
Ebből adódik Merlin válasza, miszerint alig tudja megmondani, vajon ő álmodott-e a szitakötőről vagy a szitakötő álmodott-e őróla. A különbség csak a szétválasztás esetén, az értelem működésével jön létre. A mágus szemében ők ketten azonosak.

A LECKE MEGÉLÉSE

Nem könnyű elmagyarázni, mit jelent ebben az összefüggésben tanúnak lenni. Rendes ébrenléti állapotban mindannyian látjuk a tárgyakat, de a tanú fényt lát. Önmagát pedig a fény középpontjában levőnek, a tárgyat egy másik középpontban levőnek, s mindet csupán fénynek az óriási állandóan változó térben.
A fény a magasabbrendű létezés tartalmi hasonlata, Amikor valaki halálközeli élményt él át, és azt mondja, "beléptem a nagy fényességbe" valójában csak énje finomabb rétegét tapasztalta meg. A fény megjelenhet a menny, vagy egy másik világ képében, de a mágus számára a mi megszokott világunk is csupán kép: a tudat kivetítése.
- Minden tudatosság fény - mondta Merlin. -, és a fény is tudatosság.
A határok, amelyekkel szétválasztjuk a mennyeit és a földit, a szellemit és a tárgyit, a valóságosat és a nemvalóságosat, csupán megszokásokból épülnek föl. S mivel mi húztuk meg a határokat, éppolyan könnyen el is tüntethetjük őket. Nézz figyelmesen erre a könyvoldalra! Ez egy tárgy. Szilárd abban az értelemben, hogy a fa rostjait dolgozták fel papírrá, de elvont is, hiszen gondolatok alkotják. Akkor tehát ez a tárgy most papír, gondolat, vagy esetleg mindkettő? Figyeld meg, milyen könnyedén meglátod benne mindkettőt, de vedd észre azt is, hogy nem látod egyszerre mindkettőnek! A különböző valóságok létezhetnek együtt, más szavakban, de mindegyik a létezés számára annak megfelelő lépcsőjén áll. Valamely szó egy adott szinten csupán tintapontokból áll, de másik szinten kulcsfontosságú gondolatok hordozója.
A létezés valamennyi formája - legfinomabbtól és leganyagtalanabbtól kezdve a legdurvábbig és legszilárdabbig - a szemlélőtől függ. Ha úgy akarnánk, a szilárd papírt is semmivé oszlathatnánk szét a következőképpen: a könyvoldal papírból készült, a papírt molekulák, a molekulákat pedig atomok alkotják. Kvantum szinten az atomok korlátlan energiát képviselnek, és a korlátlan energia 99,9999 százalékban üres térből áll. Mivel a szomszédos atomok közötti távolság óriási, - arányaiban nagyobb, mint a Föld és Nap távolsága-, nevezheted ezt a papírt szilárdnak, ha kész vagy a nap és a közöttünk levő teret is szilárdnak mondani.
A szilárdnak tűnő tárgyak semmivé változtatásának tapasztalatát meg is lehet fordítani. Kiindulhatunk az "üres" térből, energianyalábokat építhetünk, atomokat, molekulákat és így tovább, mígnem a teremtés folyamata eljut a kívánt tárgyakhoz, akár a saját testedhez. Más energianyalábok, mint pl. a téged is körülvevő ultraibolya sugárzás teljesen elkerüli a figyelmünket. A világ változásai tehát teljes mértékben az érzékelés erején múlnak. Te látónak teremtettél, a világ pedig látnivalónak. Rátekintés nélkül a világ láthatatlan lenne.
Tekintsük a fentieket megértettnek és lépjünk tovább! A Földön mindent a Nap nevű csillag táplál. Az étel átalakított csillagfény, s amikor elfogyasztod, a saját testedet is ebből a forrásból építed. Más szóval az étkezés csupán annak megvalósulása, hogy a csillagfény csillagfényt vesz magához. Ez a fény - bár sokféle formát ölt az örvénylő gázoktól és a kvazároktól kezdve a lóherét rágcsáló nyúlig - mégis mindig csak fény marad. Nincs meghatározott helye, de mindenütt jelen van. Úgy tűnik, neked meghatározott helyed van, de ez csak azért igaz, mert most éppen egy kiemelten teremtő folyamat részeseként az univerzum fényét egyetlen fókuszban a saját testeddé és értelmedé alakítod át.
- Úgy szeretnék csodákat tenni! - kérte egy napon Artúr.
- Ez a világ csak általad létezik - válaszolta Merlin. - Nem elég nagy csoda ez?
A mágus ezt a csodás érvelést a végsőkig elviszi. Ha tekinteted tette láthatóvá a világot - kérdi - ki vagy mi alkotta a tekintetet? Ki látta szemet azelőtt, hogy a szem látott volna? A válasz: a tudatosság. A látó szem mögött csupán a maga a tudatosság van, amely életet ad az érzékeinknek, hogy azok azután életet adjanak mindannak, ami körülvesz bennünket.
Ez nem metafizikai misztérium. Az anya méhében az embrió egyetlen sejtje még érzékek nélkül jön létre, azután szaporodó sejteké alakul át, idővel a sejthalmaz meghatározott részei változatos funkciókra kezdenek koncentrálni: ezekből a funkciókból alakulnak ki a szemek, a fülek, az orr, a nyelv, stb. A szem egyáltalán nem úgy néz ki, mint a fül, és különböző alakjaik megtévesztőek. De minden érzékszervünk kódolt információként már jelen volt legelső, megtermékenyített sejtben. Az információ a tudatosság tárolható formában történő megnyilvánulása. Ilyen például ez a könyv. Ha nem tudnád, mi a könyv, azt mondhatnád, csupán furcsa kódokat hordozó jelek gyűjteménye, miközben valójában a tudatok közlésének eszköze.
Merlin szemével nézve, az egész világ az önmagával folytatott közlés eszköze volt.
- Ha valaha elfelejtesz valamit, majd figyelmeztet az erdő - bíztatta Artúrt.
- Gyakran és sok mindent elfelejtettem már eddig is, és az erdő sosem emlékeztetett - vetette ellen a fiú.
- Nem igaz - válaszolt Merlin. - Az egyetlen amit elfelejthetsz, önmagad vagy, s az minden fa tövében megtalálható.
Miért létezik a világ? Mert valami hatalmas tudatosság meg akarta írni az élet kódját úgy, hogy az idő lapjain keresztül bontakozzék ki. Nem csoda, ha a mágus nem tudja megmondani, hol ér véget saját teste, és hol kezdődik a világ. Álmodod ezt a könyvet, vagy könyv álmodik téged?