2017. október 22., Előd napja
Legyen ez a kezdőlapom!  

Az alkotás misztériuma

Attól a pillanattól kezdve, hogy megszületünk, alkotni kezdünk, először szótagokat, szavakat, mozdulatokat, később épületet, festményt, szobrot, könyvet vagy zenét. Ám bármi is legyen alkotásunk eredménye, homokvár, vagy palota, ugyanazok a törvényszerűségek jellemzik magát az alkotási folyamatot. Amikor alkotunk, önmagunk isteniségét, saját teremtőképességünket szeretnénk megtapasztalni. Az alkotási folyamat megértése, az abban való részvétel, közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy megismerjük önmagunkat, megértsünk másokat, és harmóniába kerüljünk a Nagy Egésszel.
Első kérdésként az vetődhet fel bennünk, miért is akarunk alkotni? A kérdésre különböző válaszok adhatók. Alkothatunk önmagunk vagy mások szükségletének kielégítésére, hogy legyen hol laknunk, legyen mivel táplálkoznunk. Alkothatunk szórakozásból, önmagunk örömére - mint mikor a gyermek homokvárat épít - de tehetjük ugyanezt pénzért, hírnévért, dicsőségért. Alkothatunk azért, hogy önmagunkat kifejezzük és megmutassuk a világnak, vagy azért, hogy másoknak szolgálatára legyünk. S végül alkothatunk azért, hogy átessünk egy tisztulási folyamaton, amely által Istenhez akarunk közelebb kerülni, hogy Őt szolgáljuk, az Ő akarata szerint, az Ő örömére.
Mindenkinek önmagát kell elhelyeznie ebben a rendszerben és szembenéznie azzal, hogy milyen céllal hoz létre alkotást és az a cél őt kielégíti-e? Fölösleges minősíteni ezeket az alkotási folyamatokat, mert mindegyikre szükség van. Minden alkotónak fontos azonban tudnia, hogy milyen ponton áll, mert csak a helyzetének pontos ismeretében tud tovább lépni, és ennek tudatában ítélheti meg helyesen alkotása értékét.
Következő kérdésünk az lehetne: hogyan alkotunk? Honnan vesszük hozzá a tudást?
Tudáshoz alapvetően háromféle úton juthatunk:

1) Tanulunk iskolában, tanároktól, könyvekből, az így megszerzett ismeretanyagot szintetizáljuk, szelektáljuk, tovább fejlesztjük, és ennek eredményeképpen létrehozunk valamit, amit saját, "önálló" alkotásnak tekintünk. A tudományban még ehhez a folyamathoz hozzákapcsolódik a kutatás, kísérletezés, amely által az anyagi világról szerezhetünk "reprodukálhatónak" minősített eredményeket.
Ezt az alkotási folyamatot a továbbiakban "felszálló" folyamatnak nevezzük, mivel tudásunk valahonnan elindul, és bővülésével a világról szerzett ismereteink növekednek, elméleteink a szűkebbtől a tágabb felé terjednek, jó esetben az embertől kifelé, illetve felfelé, Isten felé haladnak. A legtöbb korunkbeli alkotás ezzel a módszerrel jön létre és eredménye a körülöttünk látható világ valamennyi eszközével, tárgyával, ismeretanyagával.

2) Az alkotás másik módja során a saját, belső tudást használjuk fel. De mi is ez a belső tudás? Honnan ered? Ha elfogadjuk, hogy már a jelenlegit megelőzően is voltak életeink, akkor a korábban megszerzett tapasztalatokra, ismeretekre támaszkodhatunk. Ha nem fogadjuk ezt el, akkor még mindig mondhatjuk, hogy a kollektív tudat (vagy precízebben kollektív tudattalan) az a forrás, ahonnan ismereteink származnak, amelyeket úgymond mi "hozunk fel" az emberiség számára.
Akik nem elégszenek meg azzal, hogy a mások által létrehozott munkákból "összeollózzanak" valamit, azoknak mindenképpen legalább ezt a szintet kell megcélozniuk. Sok művész és tudós öntudatlanul vagy többé-kevésbé tudatosan próbálkozik ezzel az alkotási folyamattal és az alkotás extázisában néha talán sikerül is megérinteniük a hallhatatlanságot és örök kulturális értéket létrehozniuk.
Ez a folyamat azáltal tehető tudatossá, hogy az ember megtanul meditatív állapotban alkotni, és tudatosan bolyongani saját tudatalattijában, felhozni onnan a szükséges ismereteket, ezt követően pedig még mélyebbre hatolva elérheti a kollektív tudatot, ami valamennyi ember összes eddigi ismeretének tárháza. Akár saját tudatalattinkat használjuk, akár a kollektív tudathoz nyúlunk információért, mindenképpen számolni kell azzal, hogy a felszínre kerülő információk egy része hamis. A felszínre hozott ismereteknek ugyanis át kell haladniuk az ego még meg nem tisztult rétegein és eközben saját érzésekkel, gondolatokkal "szennyeződhetnek".
Sokan a kollektív tudatot az egyes szentírások által emlegetett Akasha krónikával azonosítják, örülve, hogy végre valami "materiális" magyarázatot találtak arra, ami alapvetően, jellegéből adódóan transzcendentális. Sajnos tévednek. A kollektív tudat még nem az Akasha krónika. Isten bölcsebb annál, minthogy boldog-boldogtalannak bepillantást engedjen az isteni emlékezettárba. A kollektív tudat a tárháza minden olyan ismeretnek, amit a jelenleg fennálló univerzum keletkezése óta az ember létrehozott, kimondott és gondolt. Természetesen az egyéni gondolatok és szavak elmosódnak és a lenyomat annál erősebb minél több ember hitt, gondolt, vagy jelentett ki valamit.
Vegyünk egy példát. Ha találok 100 ezer embert, akit rá tudok venni arra, hogy most egyszerre, egy időben azt gondolja és kijelentse, hogy az ég nem kék, hanem piros, akkor ennek lenyomata marad a kollektív tudatban. Ha jön valaki, mondjuk 1000 év múlva és ebben az emlékezettárban kutat, arra a következtetésre fog jutni, hogy 2003 februárjában az ég színe pirosra változott. Ezt követően pedig felállít egy elméletet, hogy ennek a rendkívüli és csodás eseménynek a saját filozófiája szerint értelmezést adjon. Hát ez a nagy átverés! Isten ilyenkor jól szórakozik.
A másik nehézsége a kollektív tudatban való keresgélésnek, hogy összekeveredik a mások által gondolt valóság azzal, amit a kutató a valóságról igaznak vél. Ez azért történik, mert a saját gondolat, ami megjelenik a tudatban, nem, illetve nehezen különíthető el a kollektív tudatban jelen levő gondolatoktól. Ebben az esetben a szemlélő pontosan azt látja igaznak, és azt vizsgálja, amit valójában ő hozott létre! Hát nem csodálatos? Ezek után nyilvánvaló, hogy meg lesz győződve saját igazáról!

A második alkotási folyamat a bemutatására álljon itt egy vers:

A Szellem

Szellemem korlátjait legyőzve lebegve száll
Határtalan a tér, végtelen az idő, mely reá vár.
Addig tágul és árad szét,
míg egy új dimenzióba lép.
Ez a versszak a fent említett dimenzió átlépést mutatja be véges anyagi tér-időből a kollektív tudat tér és idő nélküli dimenziójába.
Itt látható, amit szellem valaha alkotott,
a létező s a soha meg nem valósult dolog.
Mindez mágnesként vonz és taszít,
egyszerre kápráztat és tébolyít.
Ebben a dimenzióban minden gondolat hologramszerű látványa figyelhető meg, ha az elég mély lenyomatot hagyott.
Mégsem zárhatom el szellemem előle,
ha megőrülök is, részesednem kell belőle.
Hófedte hegy-orom moha ágyán
a végtelenség nyugalma száll rám.
Igen nehéz a tájékozódás, kell keresni egy kiindulási pontot, ahonnan független szemlélőként nézelődhetünk, hogy ne befolyásoljuk a látottakat.
Magasság és mélység lassan már nem vakít,
a szellemi tekintet vagy kicsinyít, vagy nagyít.
Az átfoghatatlant részekre osztja,
a beláthatatlant szintekre bontja.
Ha ez megvan, akkor, egy többdimenziós hálót teszünk a látnivalóra, ami szinteket és részeket eredményez, de ezek valójában nem különülnek el, csak a megértés szempontjából van rájuk szükség. Ezek után már szintenként nézelődhetünk.
Az atom lényegét kutatva látvány: az üres mély,
gubancos csomókká sűrűsödött egykor az erőtér.
De kereshetem akár a csillagok titkát,
nem találom ott sem az univerzum nyitját.
Az atomok világában, egyre kisebb léptéket alkalmazva a végén "üresség" marad. A csillagok világában egyre nagyobb léptéket alkalmazva, minden parányivá zsugorodik és eltűnik.
Tekintetem hiába vetem e parányi sejt elődre,
rejtély, hogy bölény vagy egér lesz belőle.
Elmélyedve benne, amint működik,
kérdés csak az marad, mitől létezik?
A sejt belsejében, minden örvénylik és mozog, látszólag irányítatlanul.
Látom, hogyan fogan meg egy gondolat mag:
szavakká csírázik, merészen tetteket hajt.
Az agy mélységében matatva
talány marad a gondolat atyja.
Az agyban megszülető gondolat megmutat-kozik, de az elindítója ismeretlen marad.
A szellem világában a formák képlékenyek,
gondolat-alakzatok halnak és születnek.
Osztódnak és újra egyesülnek,
harcolnak, egymásba merülnek.
Elhagyva a durva anyagi világot, finom-anyagi szinten már csak képlékeny alakzatok játéka figyelhető meg.
Nagy hófehér őscsepp sötét tekintettel
világos szemű, éjszínű párját falja fel,
de mivel kiegyenlített a küzdelem
végtelenségig harcol a két elem.

Valami összeköti őket, de mégis hajtja, űzi
talán nem is akarják egymást igazán legyűrni.
Így teszik egymást teljessé,
utolsó leheletük a szereteté.


Varga Margit: 22 atlantiszi beavatási út
Még tovább mélyítve a meditációt már csak a jin és jang energiapár forgó kavalkádja látható, ami mozgásban tartja az egész univerzumot. Ha a mozgató rugót keressük, a kétféle energia azért üldözi egymást, mert féktelen vágy hajtja őket az egyesülésre, amikor ez az egyesülés létrejön, az egész anyagi univerzum megsemmisül, mert megszűnik a dualitás, de ez nem tart örökké, mert ebből az egyesülésből ismételt újjászületés és kiáradás veszi kezdetét.

3) A harmadik alkotási mód az un. „leszálló” folyamatban történik. Ekkor a tudást isteni kinyilatkoztatás formájában kapja meg valaki. Számos utalást találunk erre a keresztény bibliában és más vallások szentírásaiban is. Ki hozhat létre ilyen transzcendentális alkotást? Az, aki teljesen tiszta (értsd önös érdektől mentes!!!) és aki odaadó, elkötelezett szolgálattevője Istennek. További, az alkotóval szemben támasztott feltétel a hitelesség és az alázat. Az az alkotó, aki transzcendentális tudás birtokába kerül, egész életét alárendeli annak, amit hirdet. Tekintsünk néhány példát a zsidó-keresztény bibliából!

" 9. És monda az Úr Mózesnek: Ímé én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higyjenek néked mindörökké. " (Mózes II. könyve 19. rész)
" 5. Mikor ő még beszélt vala, ímé fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből mondván: Ez amaz az én szerelmetes Fiam akiben én gyönyörködöm; őt hallgassátok. " (Máté evangéliuma 17. rész)
" 10. Lélekben valék ott az Úrnak napján és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét,
11. Amely azt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és az Utolsó; és amit látsz írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek." (János apostol mennyei jelenésekről való könyve)

Nincs ez másképpen a védikus szentírásokban sem:

" 3. Ezen a helyen, bogyót termo fák övezte asramájában ült le meditálni Srila Vyasadeva, miután vizet érintve megtisztult.
4. Így rögzítette elméjét, tökéletesen összekapcsolva azt az odaadó szolgálattal, a materializmus leghalványabb árnyalata nélkül, majd megpillantotta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét külső energiájával együtt, amely teljes ellenőrzése alatt állott.
8. A nagy bölcs Vyasadeva, miután összeállította és átdolgozta a Srimad-Bhagavatamot, megtanította fiának, Sri Sukadeva Gosvaminak, aki ekkor már az önmegvalósítás útját járta. " (Srimad Bhagavatam 1. ének 7. fejezet)
120. Srila Rupa Gosvami, … nagyon hűségesen követte az Úr által hirdetett elveket, és képes volt arra, hogy helyesen magyarázza el az Úr Krisna kedvteléseit. Sri Caitanya Mahaprabhu a kegyével áldotta meg Srila Rupa Gosvamit, hogy Srila Rupa Gosvami transzcendentális művek megírásával szolgálhassa Őt." (Caitanya Caritamrita, Madhya, 19. fejezet)

A napjainkban oly gyakori, médiumi úton született, alkotások a fenti értelemben nem tekinthetők a „leszálló” folyamat részének. A „leszálló” folyamat tisztán, mint Istentől kapott kinyilatkoztatás valósul meg, és ezek az alkotások szentírásoknak minősülnek. Korunkban túlságosan elszaporodtak az önjelölt médiumok. Lépten-nyomon hallja az ember: X-nek ez diktálja az írásait, Y-nak az. Ami feltűnő a dologban, hogy ezek az írások rövidesen best-sellerek lesznek, mert megnyugtatják az embereket: ugyan, ne aggódj, semmit se kell tenned, mert tökéletes vagy, hiszen Isten nem alkotott tökéletlent; semmit se kell másként csinálnod, mert úgyis Istenhez jutsz. Mindeközben a szerzőknek fogalmuk sincs, ki és milyen céllal diktálja az írásaikat. Sejtelmük sem lehet arról, hogy Isten és ember között millió lényiség található, akik a legkülönbözőbb okból, saját érdekeiknek megfelelően, önös vágykielégítésüktől motiváltan befolyásolni próbálják a mi kis anyagi világunkat. Lehet, hogy okosabbnak és nagyobb tudásúnak tűnnek, mint a szerzők, akik először talán csodálkozva konstatálják: lám ez a tudás nem származhat belőlem, ez csak „fentről” jöhet, majd örülnek, hogy médium lettek és jól megszedik magukat! De mi a „fenn”? És ha a fenn összekeveredik a lennel?

Mint gyakorló szerző, aki ismeri (és tanulja) a három alkotási folyamat leglényegesebb jellemzőit, hadd adjak néhány tanácsot alkotó embertársaimnak:
1) Légy tisztában vele, hogy nem vagy isteni inkarnáció és Isten nem rajtad keresztül nyilvánítja ki akaratát, ezt megtette már korábban a megfelelő tanítókon keresztül. Először ismerd meg a kinyilvánított szentírásokat, mielőtt azt hiszed, hogy újat tudsz mondani.
2) Ismerd meg először a "felszálló" alkotási folyamatot, különben nem lesz viszonyítási alapod, és nem tudod kontrollálni az információkat, amelyeket kapsz.
3) Amíg a saját tudatalattidat sem tártad fel, ne kísérletezz a kollektív tudatból való információszerzéssel! Bizonyos jóga folyamatok által a tudatalatti megtisztítható és ekkor hozzáférsz előző életek megszerzett tudásához. Lehet, hogy ez még nem a végső igazság, de legalább tudod, hogy a TIED!
4) Légy tisztában saját képességeid korlátjaival, mind az anyagi, mind a szellemi világot illetően.
5) Amíg nem tudod biztosan, ki a segítőd, addig ne fogadd el a segítségét. Az anyagi világban sem működsz együtt azzal, akit nem ismersz, miért gondolod, hogy a szellemi világban más törvényszerűségek érvényesek?
6) Gondold végig, érdemes-e médiumi úton alkotnod? Ha valaki rajtad keresztül diktál, elősegíti-e ezzel a fejlődésedet? Nem járnál-e jobban, ha kevesebbet markolnál? Lehet, hogy nem lennél híres általa, de legalább megküzdenél azért, amit létrehozol, és ez a küzdelem maga után vonná a tisztulást és a spirituális fejlődést.
7) Tudnod kell, képes vagy-e hitelesen képviselni, azt, amit alkottál? Ha nem aszerint élsz, amit hirdetsz, az azt jelenti, hogy nem tisztultál meg általa. Hogyan várhatod el akkor másoktól, hogy a te művedtől megtisztuljanak?
8) Légy tisztában azzal, milyen motivációid vannak az alkotásra! Ha nem vagy még tiszta és elkötelezett, akkor alkotásod sem lesz tiszta és elkötelezett. Gondold meg érdemes-e akkor létrehozni és közzétenni? Alkothatsz akkor is, ha nem teljesítesz minden feltételt a transzcendentális alkotás létrehozásához, de akkor ne hirdesd, hogy alkotásod "leszálló" folyamatban keletkezett!!!

A fenti tanácsok nemcsak az alkotók számára megszívlelendők. A fogyasztók - az alkotások "élvezői" - szintén végig gondolhatják, vajon muszáj-e nekik azt a táplálékot fogyasztani, ami másból "kijött"? Persze tudjuk, minden táplálék fogyasztható. Jó példa erre az ürüléken lakmározó férgek esete. Ha a kedves olvasó már ad magára annyira, hogy nem szeretné, ha féregnek néznék, akkor inkább tovább gondolkodjon, mint azonnal vásároljon.
Korunkban iszonyatos mennyiségű fölösleges információ zúdul ránk ellenőrizetlenül. A tudat szűri, de a tudatalatti befogadja ezeket. Gyűlik a szemét, de a nagytakarítás elmarad. A végén már azt sem tudod ki vagy. Robottá leszel, fogyasztó gépezetté, és ha használhatatlanná váltál, ledarálnak, összepréselnek, és kidobnak a szemétdombra. Elfekvőben végzed, vagy mesterségesen, gépekkel tartják fenn szerveid működését, ami csak arra jó, hogy a "civilizált", álhumanista társadalom megnyugtassa lelkiismeretét: ő mindent megtett.
De hol marad a lelkiismeretük azoknak, akiknek a feladatuk, hogy szellemi táplálékkal lássanak el bennünket?

Varga Margit
esszénus mester